Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története – népzene, táncház, világzene
Könyvbemutató • 2013. március 30. szombat, 14.00 • Kodály Zoltán terem (I. em.)
Dedikálás a Táncház Egyesület küzdőtéri pavilonjában:
szombaton du. 3 és 4 óra között, vasárnap du. 2 és 3 óra között
„Reményeink szerint a könyvbemutatón megjelennek mindazok, aki a mozgalmat egykoron elindították, Novák Tatától Timár Sándoron és Korniss Péteren át Lelkes Lajosig, Kiss Feriig, Vitányi Ivánig. Erre az alkalomra pár szám erejéig összeáll a táncházmozgalmat zeneileg elindító Halmos-Sebő-Éri trió és zenél nekünk valamit meglepetésként.”
Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története – népzene, táncház, világzene
Kiadó: Kossuth Kiadó és Hagyományok Háza
Oldalszám: 288
Illusztráció: 220 fotó
Kötésmód : ragasztott kartonált
Méret: 196 x 245 x 17 mm
ISBN: 978-963-09-7486-8
Weboldal: www.kossuth.hu, www.hagyomanyokhaza.hu
A kötet kedvezményes ára a Táncháztalálkozón: 3.000,- Ft
Sajtóbemutató: 2013. április 4., 11.00, Örkény könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.)
Felütés (részlet)
„Amikor 2011 nyarán elhatároztam, hogy megírom a negyedik iksz felé ballagó táncházmozgalom zenei vetületét, még persze nem tudhattam, hogy fél évre rá az ENSZ illetékes kormányközi bizottsága a magyar táncház módszert felveszi az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. És ezzel az aktussal végképp a helyére kerül az az egykor a Liszt Ferenc térről indult szűk, városi értelmiségi kezdeményezés, amely ma is százezreket vonz világszerte. Torontótól Budapesten át Tokióig.
Ez már szinte rock and roll – csúszott ki állítólag a ledöbbent Bródy János száján, amikor a hetvenes évek elején első alkalommal betévedt egy budapesti táncházba. Nagyjából hasonlót éreztem én is, amikor egy évtizeddel később lóhajú, szűk farmeres, lázas tekintetű tinédzserként szerelmi szálak mentén elkeveredtem a Fővárosi Művelődési Házba. Ahol épp a Muzsikás húzta a talpalávalót. Olyan hittel, reménnyel és vehemenciával, hogy mondhatni, menten megtérítettek.
Nem ez volt amúgy az első alkalom, amikor velük találkoztam, de az első, amikor rájuk csodálkoztam. Akkoriban csőnadrágos urbánus fiatalként gyakorta forogtam Hobo Blues Band koncerteken, ha jól emlékszem, a Budai Ifjúsági Parkban történt meg a nevezetes eset, hogy Éri Pityuék lehettek az előzenekar. S abban az akusztikai környezetben, a bluesrockra és torzított gitárokra olyannyira éhes tinédzserek előtt is tisztességgel helytálltak. Mégha nem igazán tudott teljes pompájában érvényesülni egyszerre régies ízű és modern megszólalású míves zenéjük. Meg az az erő, az az energia, ami viszont ott, az FMH-ban valóban átütötte a falat. Még nálam is. [...]”